A tehetség az, ami a körítés nélkül is látszik...

Az America's Got Talent (AGT) egy műsor alapvetően! 

Nézik is jó sokan - ez abszolút érthető. Szinte mindenki találhat neki tetszőt, még a műfaj sem mindig a zene. Maga a műsor szerkezete is jól felépített, mindene eleme - még a zsűri is - jól kitalált, hozza a túláradó érzelmeket. Azok meg rendszerint jönnek is és egyáltalán nem vezényszóra - legalábbis ritkán érzékelhetően. 

Nem mondanám magam rendszeres nézőnek, de annyira mindenképpen értesülök, hogy a kínálatból időnként fel-fel is dob egyet a rendszer. Többnyire rákattintok, de van úgy, hogy tíz másodperc múlva már lépek is. Hát most nem! 

Maradtam és végignéztem! Sőt többször is... 

A kezdés tök átlagos: bebotorkál a szereplő, a zsűri üdvözli - a szimpátiám már alakul a hogy hallgatom: 

- Szia! Hogy vagy? 

- Hát egy kicsit idegesen... 

- Ez oké, de ne legyél! Hogy hívnak? 

- Courtney... 

- Hány éves vagy? 

- Tizenhárom... 

- Mi a kedvenc tárgyad az iskolában? 

- A zene... 

- De mégis melyik zene? 

- Az összes... 

Én itt már kész vagyok és felkészülten várom, hogy az ifjú hölgy elkezdje a produkciót a zsűri kedves felszólítására! 

Na ami most jön, arra szokták azt mondani, hogy nem semmi! 

Három másodperc alatt kiderül, hogy itt bizony nagyon sokan és sokat kapunk egyszerre! És ha beváltja a zsűri az ígéretét, miszerint mindent kiad mostantól, amit Courtney énekel ezentúl, akkor minden bizonnyal hallani is fogunk még róla. Azt pedig nagyon várom! 

A közelmúlt kommersze nem annyira tetszik... 

Persze a váltás nagy egy észak-angliai bányászfaluból Las Vegas sokszor talmi csillogásáig!