Én most félreteszem a lózungokat - jó?

Inkább a probléma nagysága érdekel!  

Mert, hogy van probléma dögivel - itt tart a dolog. Elég sokak igyekeznek nem annak mutatni, jó sok pénzbe kerül legalább, ami nem a megoldásra költődik, ha nem az elfedésére, mintha minden a legteljesebben a helyén lenne. Ebben szükségszerűen felbukkanó személy Magyar Péter

De mit csináljak? Kövessem, vagy ellenezzem? 

Bármit is mondok, azt feltétlenül érteni kell az én demokráciafelfogásomból, hogy a '89-es alaphelyzet az ideális nekem, ahol az ország gyűlésében még 440 képviselőnek volt helye, a választás pedig kétfordulós volt. Orbán a társaságával behazudta a spórolásra hivatkozva a képviselők felezését, meg az egyfordulós választást. 

Pénz persze nem spórolódott meg, hiszen a kisebb parlamenti ellenállás kitűnő terepe lett az állami források magánzsebekbe folyatására... Ebben a választási-képviseleti rendszerben tudott előbb Magyarnak, majd most már a Tisza Párt-nak ütésálló erővé felfutnia. Érdekes nem? 

Nyilván ez az alapja a csöbörből-vödörbe nézetnek, ami Orbán meneszthetőségét ugyan felveti, viszont csupán szerepcserét vizionál a miniszterelnöki székben. Érdekeltek, ellenérdekes tülekedése lesz ettől még a konc körül. Megfogyatkozott a konc, de valami mégis van, az a kérdés, hogy az új adminisztráció mire költi. A régiről lehet tudni, hogy mire... 

Azonban a videóban van egy nagyon szimpatikus, fehér-szakállas úr! 

Számomra tökéletesen megfogalmazza a létező fogalomrendszerek avíttságát, tarthatatlanságát. Meg az is feltűnik, hogy még a riporter sem tudja, hogy mi van - ez a kongresszus nem az országház, miért is kellene úgy működnie? Nopláne, hogy beszélt előtte egy arcát nem vállalóval, aki még fél... 

Egyébként Magyar nekem addig érdekes, amíg a hivatalában nem a demokrácia-deficit folytatását látom! 

Akkor majd az ő ellensége leszek - a jelenlegi társaság most is aktív tagjaival persze soha nem kerülök azonos platformra...

Repkó József


Bocs, de ez a hely az én világom! Itt azzal foglalkozom, ami engem is érdekel, vagy tetszik.
Ha elfogadod az emberi érintkezés általános szabályait, akkor nincs ellenemre, hogy nyilvánosan vitatkozzunk is...

1 Megjegyzések

A véleményed lehet ellentétes az enyémmel, de azért moderáld magad!

  1. Csak a blog tagjai (követők) szólhatnak hozzá! A követést egyszerűen beállíthatod itt magad is, vagy üzenetben elküldheted a gmail címedet - bármelyik közösségi oldalamon! Hozzáadlak manuálisan, amit bármikor visszavonhatsz, ha mégsem érzed a helyed itt... 😎

    VálaszTörlés
Újabb Régebbi